Rendszerüzenet
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ a GDPR rendelet szabályainak megfelelően, mely fájlok a látogató számítógépén tárolódnak.

Evangélikus tábori lelkészi szolgálat a reformáció ünnepén

Pápán immár hagyomány, hogy a reformáció ünnepén az evangélikus és református gyülekezetek közös istentiszteleten adnak hálát hitük megújulásáért. Október 31-én a református új templomban gyűltek össze az ünneplők, ahol Szabó Ferenc ezredes, hivatalvezető, evangélikus lelkész hirdette Isten igéjét.

A tábori lelkész a Korintusiakhoz írt első levél 3. fejezetének 11. verse alapján elhangzott prédikációjában a reformáció máig érvényes üzenetét állította a középpontba: „Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus.”

Hangsúlyozta, hogy a reformátorok nem új vallást akartak alapítani, hanem visszavezetni az egyházat a keresztyén hit eredeti, tiszta forrásához, Jézus Krisztushoz. Luther Márton felismerése szerint az ember nem saját érdemei, vallásos teljesítménye vagy jó cselekedetei révén nyerheti el Isten kegyelmét, hanem egyedül hit által, Krisztus megváltó áldozatának köszönhetően. A reformáció alapelvei – egyedül a Szentírás, egyedül hit által, egyedül kegyelemből és egyedül Krisztus által – ma is arra emlékeztetnek, hogy hitünk és életünk egyetlen biztos alapja Jézus Krisztus.


A prédikáció kitért a keresztyén felekezetek közötti kapcsolatok jelentőségére is. A történelem során sokszor ellenségeskedés, szembenállás és kölcsönös bizalmatlanság jellemezte az egyházak viszonyát, napjainkban azonban különösen fontos, hogy a különbségek mellett felismerjük mindazt, ami összeköt bennünket. Az ökumenikus közeledés nem jelenti hitvallásaink, hagyományaink vagy felekezeti identitásunk feladását, hanem annak felismerését, hogy valamennyien ugyanarra a Jézus Krisztusra tekintünk. A közös hitből fakadó szeretet, kölcsönös tisztelet, megbocsátás és békesség lehet az alapja annak, hogy a keresztyének egymás felé forduljanak, és közösen tegyenek bizonyságot az evangéliumról.

A lelkész arra is rámutatott, hogy a reformáció nem csupán egy 1517-ben kezdődött történelmi esemény, hanem ma is folyamatos megújulásra hív. A modern ember életét ugyanúgy megterhelhetik a megfelelési kényszerek, a teljesítményközpontú gondolkodás, a félelmek és az anyagi javakhoz való túlzott ragaszkodás, mint ahogyan egykor a vallásos elvárások nehezedtek az emberekre. Isten azonban ma is arra hív, hogy mindezeket félretéve fedezzük fel újra kegyelmének szabadságát.

A prédikáció záró gondolata szerint a történelem viharai, az emberi rendszerek válságai és a világ változásai között is van egy mozdíthatatlan alap: Jézus Krisztus. Az ő szeretetének és a benne kapott reménységnek a világosságát semmiféle vihar nem olthatja ki. Ezért a reformáció örökségéhez akkor maradunk igazán hűségesek, ha újra és újra visszatérünk Krisztushoz, és engedjük, hogy Isten Lelke megújítsa életünket, közösségeinket és egymáshoz fűződő kapcsolatainkat.

Soli Deo Gloria! 
(képek forrása: Polgárdi Sándor facebook oldala)