Sákramentumok
Sákramentumok
- keresztség - A keresztség sákramentumát Jézus Krisztus szerezte: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,19-20). Tehát a tanítvánnyá tétel és a tanítvánnyá létel eseménye mögött az igék bizonyossága szerint a Szentháromság Isten akarata van. Csak az lehet tagja az egyháznak, akit az Atya elválasztott (Ef 1,4) és Krisztusnak ajándékozott (Jn 17,26.a).
- gyermekkeresztség
-
- felnőttkeresztség
- úrvacsora
- a református úrvacsora - Az úrvacsora mindenekelőtt Jézus Krisztus áldozatának tényét jelzi. A tények nyelvén mondja el az evangéliumot. Hitvallásaink nagymértékben hangsúlyozzák az úrvacsorának ezt a szolgálatát. A Heidelbergi Káté így tanít: "Az Ő teste a keresztfán énérettem olyan bizonyosan megáldozatott és megtöretett, vére pedig kiontatott, amilyen biztosan szememmel látom, hogy az Úrnak szolgája a kenyeret számomra megtöri és a poharat nékem nyüjtja" (Heidelbergi Káté 75. kérdés-felelet). Az úrvacsorában nem ember cselekszik, hanem Jézus Krisztus. Ő az, aki nekünk szolgál, önmaga teljes odaadásával. Az Úrvacsora a reménység sákramentuma, mert nemcsak emlékeztet az Úr halálára, hanem a jövendő ígéretét is adja, a Bárány menyegzőjének előképeként (Jel 19,7). Ismeretes, hogy az egyház története során nagy viták voltak arról, hogy miként lehet értelmezni Jézus jelenlétét az úrvacsora jegyeiben? A magyar református értelmezés túllépett a római katolikus transzszubsztancia, a lutheránus konszubsztancia fokozatain, a mi meggyőződésünk, hogy az úrvacsora jegyei nem változnak át Jézus testévé és vérévé. Ugyanakkor valljuk, hogy az élő, megdicsőült Krisztus az úrvacsorában valóságosan jelen van, és velünk teljes valójával közösségre lép. Ez a valóságos jelenlét azonban - miként az igehirdetésben is - a Szentlélek által történik. Ezt a református tanítást Kálvin nyomán reális presentia-nak nevezzük. Jézus Krisztusnak a Szentlélek által való valóságos jelenléte teremti meg azt a vele való titokzatos egyesülést (unio mystica cum Christo), amiről a Heidelbergi Káté így beszél: "Mi a Szentlélek munkája által olyan bizonyosan részeseivé válunk az Ő valóságos testének és vérének, amilyen bizonyos az, hogy a szent jegyeket az Ő emlékezetére testi szánkba vesszük" (H. K. 79. kérdés-felelet).
- az evangélikus úrvacsora - Luther Márton Kis Kátéja röviden és tömören ezt tanítja az úrvacsoráról: "Mi az oltáriszentség? Felelet: Jézus Krisztus Urunk valóságos teste és vére kenyérben és borban, melyet Krisztus maga azért rendelt, hogy azt mi, keresztények együk és igyuk." Majd valamivel később mindehhez hozzáteszi, hogy ez a hívők számára azért fontos, mert a szentségben Jézus igéi által bűnbocsánatot, életet és üdvösséget nyernek. Az evangélikus tanítás szerint mindenki, aki részt vesz az úrvacsorai közösségben, Krisztus ígérete szerint az ő testét és vérét kapja. Aki hit nélkül veszi, az méltatlanul járul az oltárhoz, ezért "ítéletet eszik és iszik önmagának" (1Kor 11,29) Szükséges hát, hogy az úrvacsorát ünneplők ráhagyatkozzanak és bízzanak Jézus ígéretében, belekapaszkodva abba a jézusi szóba, miszerint az úrvacsora értük adatott bűneik bocsánatára.
- a református úrvacsora - Az úrvacsora mindenekelőtt Jézus Krisztus áldozatának tényét jelzi. A tények nyelvén mondja el az evangéliumot. Hitvallásaink nagymértékben hangsúlyozzák az úrvacsorának ezt a szolgálatát. A Heidelbergi Káté így tanít: "Az Ő teste a keresztfán énérettem olyan bizonyosan megáldozatott és megtöretett, vére pedig kiontatott, amilyen biztosan szememmel látom, hogy az Úrnak szolgája a kenyeret számomra megtöri és a poharat nékem nyüjtja" (Heidelbergi Káté 75. kérdés-felelet). Az úrvacsorában nem ember cselekszik, hanem Jézus Krisztus. Ő az, aki nekünk szolgál, önmaga teljes odaadásával. Az Úrvacsora a reménység sákramentuma, mert nemcsak emlékeztet az Úr halálára, hanem a jövendő ígéretét is adja, a Bárány menyegzőjének előképeként (Jel 19,7). Ismeretes, hogy az egyház története során nagy viták voltak arról, hogy miként lehet értelmezni Jézus jelenlétét az úrvacsora jegyeiben? A magyar református értelmezés túllépett a római katolikus transzszubsztancia, a lutheránus konszubsztancia fokozatain, a mi meggyőződésünk, hogy az úrvacsora jegyei nem változnak át Jézus testévé és vérévé. Ugyanakkor valljuk, hogy az élő, megdicsőült Krisztus az úrvacsorában valóságosan jelen van, és velünk teljes valójával közösségre lép. Ez a valóságos jelenlét azonban - miként az igehirdetésben is - a Szentlélek által történik. Ezt a református tanítást Kálvin nyomán reális presentia-nak nevezzük. Jézus Krisztusnak a Szentlélek által való valóságos jelenléte teremti meg azt a vele való titokzatos egyesülést (unio mystica cum Christo), amiről a Heidelbergi Káté így beszél: "Mi a Szentlélek munkája által olyan bizonyosan részeseivé válunk az Ő valóságos testének és vérének, amilyen bizonyos az, hogy a szent jegyeket az Ő emlékezetére testi szánkba vesszük" (H. K. 79. kérdés-felelet).
