Rendszerüzenet
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ a GDPR rendelet szabályainak megfelelően, mely fájlok a látogató számítógépén tárolódnak.

Reformáció után, halottak napja előtt - novemberi istentisztelet a Ludovikán

Reformáció után, halottak napja előtt, Jób könyve 14 fejezetéből szólt hozzánk Isten igéje. Az igehirdető Oláh Emil ezredes, a lelkészi kar vezető tábori lelkésze volt.

Az istentiszteleten három központi kérdés köré rendezve próbáltuk közösen körbejárni a témát: Az élet rövid. A halál valóság. A jövő titok. Így kezdődik a 14. fejezet: „Az asszonytól született ember élete rövid, és tele van nyugtalansággal.  Elmondhatjuk, hogy a halálra való emlékezés nem arra való, hogy rettegésben tartsuk magunkat. Hanem arra, hogy végre komolyan vegyük az életet. A 10. vers azt mondja: „ha a férfi meghal, odavan egészen”. Jób ezzel nem tagadja a halál tényét, nem látja át a dolgokat, de hisz abban, aki mindent átlát. Nem ismeri a válaszokat, de ismeri azt, akié minden válasz.


Jób kérdése nemcsak a halálról szól, hanem a reménységről is: „Ha meghal a férfiú, életre kelhet-e?” Jób még nem tudta a választ, csak remélte, de Jézus Krisztus halála és feltámadása óta mi tudjuk: „aki hisz Őbenne, ha meghal is él”.
Az igehirdető, Babits Mihály „Esti kérdés” c. versét hozta illusztrációként: „vedd példának a piciny fűszálat: miért nő a fű, hogyha majd leszárad? miért szárad le, hogyha újra nő? A vers éppen olyan kérdéseket feszeget, amelyek minket is foglalkoztatnak: miért születünk meg, miért halunk meg, és mi értelme van az élet körforgásának, ha egyszer minden véget ér?
Református hitvallásunk szerint a halottak feltámadása nem pusztán költői kép vagy szép emberi vágyakozás, hanem Isten ígérete: Isten új, romolhatatlan életre támasztja fel az övéit. Legyen ezért Soli Deo Gloria - egyedül Istené a dicsőség!