A rendfokozat a küszöbig él
Nem hitte, hogy olyan lelkész válhat belőle, mint azok, akikre diákként felnézett. Székely Attila őrnagy, kaposvári helyőrségi lelkész ma már a katonák között hirdeti az evangéliumot, de a hivatásához vezető döntésekkel alaposan megküzdött. Beszélgetésünkben a bizalom kialakulásáról, a szolgálatot kísérő veszteségekről és a hazatérés öröméről is vall. Vele kezdjük a református tábori lelkészeket bemutató sorozatunkat, amelyben havonta egy-egy lelkipásztor életútját és a katonák között végzett szolgálatát ismerhetik meg olvasóink.
Ha elkísérném egy szolgálati napján, melyik pillanatban érteném meg leginkább, milyen lelkész Székely Attila?
A lelkészt és az embert nem lehet elválasztani egymástól. Családapa vagyok, reggel elviszem a gyerekeimet az iskolába, aztán bejövök a laktanyába. Az is én vagyok, amikor elmegyek futni, és vasárnap az istentiszteleten is szolgálok: a feleségem református lelkész, neki besegítek. A lelkészség, a család, a sport együtt tartozik az életemhez.
Őrnagyként és lelkészként van jelen a katonák között. Hogyan épül fel a bizalom egy olyan közegben, ahol a rendfokozatnak nagy jelentősége van?
Azt tanultam meg, hogy erőszakosnak lenni és bizalmaskodni sem szabad. Olyan közeget kell teremteni, ahová a katona nyugodtan, félelem nélkül jöhet. Azt szoktam mondani azoknak, akik megkeresnek, hogy a rendfokozat addig a küszöbig él, amíg be nem lépnek rajta. Utána én elsősorban lelkipásztor vagyok, ő pedig az az ember, akinek remélhetőleg szüksége van a lelkipásztorra. Az alázat fontos része a szolgálatnak. A honvédségben az emberek komoly feladatokat végeznek, sokszor erejüket megfeszítve. Nem én vagyok az első számú ember: akkor kell jelen lennem, amikor szükség van rám. Természetesen a rendfokozat távolságot is teremthet. Főhadnagyként vonultam be, egy legénységi állományú katonának már ez is jelentős különbség lehetett. Meg kell dolgozni azért, hogy érezze: érte vagyok itt. Amikor megismernek, egyre inkább látják, hogy bármilyen rendfokozatom van, lelkipásztorként vagyok közöttük.
A teljes iterjú itt olvasható: reformatus.hu
intejú: Dr. Gál Márk
fotó: Magyaródi Milán