Praetensa religionis libertas – a katonák szabad vallásgyakorlása egy 17. századi oklevélen

I. Lipót magyar király által hitelesített, a végvári katonák szabad vallásgyakorlásáról szóló oklevél nemesmásolatát helyezték el a Protestáns Tábori Püspökségen szeptember 30-án.

1673-ban kezdődött, majd 1674-ben a pozsonyi rendkívüli törvényszék elé több száz református és evangélikus lelkészt és tanítót idéztek, felség- és hazaárulással vádolva őket. A megjelentek közül sokakat arra kényszerítettek, hogy térjenek át, mondjanak le hivatalukról vagy hagyják el az országot. Az ezeket megtagadókat gályarabnak adták el Nápolyba. Ezt az időszakot - az 1671–1681 közötti éveket - nevezi a protestáns egyháztörténet persecutio decennalis-nak, azaz „az üldöztetés évtizedének”, a gyászévtizednek.
Ebben a rendkívül zavaros időszakban 1674. február 19-én a Haditanács továbbította a Magyar Kancelláriának Veszprém, Pápa, Vázsony és Tihany protestáns katonaságának kérelmét, amelyben a szabad vallásgyakorlat engedélyezését kérték. Mivel a végvárakban zömében külföldi katonák voltak, akik jelentős része – németalföldiek, németek, svájciak – protestáns vallásúak voltak, a magyar katonák is hamar megismerkedtek a reformáció tanításával. A szabad vallásgyakorlás így védelempolitikai érdek is volt.

I. Lipót 1675. január 13-án adta ki az oklevelet, mely „szabadságot ad Veszprém, Pápa, Tihany, Vázsonykő, Léva és Fülek ágostai és helvét hitű védőinek vallásuk zavartalan gyakorlására.” Az oklevél leirata megtalálható Liszkay József, a pápai egyház levéltárából való közlésébe nyomán a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap 1875. évi 4. számában, a 123–124. oldalakon. A latin szöveg fordítása alapján:

„Lipót, Isten kegyelméből választott római császár, mindenkor felséges, Németország, Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország és Szlavónia királya, Ausztria főhercege, Burgundia, Brabant, Stájerország, Karintia és Krajna hercege, Morvaország őrgrófja, Habsburg, Tirol és Görz grófja stb.

Híveinknek: a főtisztelendő fejedelemnek, Johann Casparnak, a jeruzsálemi lovagrend generálisának, a Poroszországban működő Német Lovagrend adminisztrátorának, valamint ugyanezen rend németországi és itáliai nagymesterének, továbbá Magyar Királyságunk és a hozzá kapcsolt részek kormányzójának; úgyszintén a Krisztusban főtisztelendő atyának, Szelepcsényi György úrnak, az esztergomi metropolitai egyház érsekének, ugyanazon hely és vármegye örökös főispánjának, Magyarország prímásának, született legátusnak, fő- és titkos kancellárnak, belső tanácsosnak és Magyar Királyságunkban a bíráskodás helytartójának; továbbá a tekintetes és nagyságos Forgách Ádám grófnak, Ghymes örökös urának, magyarországi királyi tárnokmesterünknek, tábornagynak, Nógrád és Borsod vármegyék főispánjának, királyi udvarbírói hivatalunk adminisztrátorának; Batthyány Kristóf grófnak, Magyar Királyságunk Dunán inneni részei és a Kanizsával szembeni végvidék főkapitányának, magyarországi királyi főpohárnokmesterünknek; Esterházy Ferenc grófnak, Galánta és örökösen Fraknó urának, pápai és semptei végváraink főkapitányának, valamint Zala és Somogy egyesített vármegyék főispáni hivatala adminisztrátorának; továbbá kamarásainknak, Majthényi Jánosnak, Kesselőkő urának, királyi személyes jelenlétünk bíráskodási helytartójának; Pethő Lászlónak, Gecse urának, egerszegi végvárunk főkapitányának, az említett Magyar Királyság Dunán inneni részei és a Kanizsával szembeni végvidék vicegenerális főkapitányának; valamint tanácsosainknak, továbbá Veszprém vármegye fő- és alispánjának, szolgabíráinak, esküdt ülnökeinek, valamint ugyanazon vármegye főurai és nemesei egész közösségének, akár együttesen, akár külön-külön, akiket jelen levelünkkel megkeresünk: üdvözletünket és kegyelmünket.
Miután hűséges, jeles és nemes, vitéz és serény híveink, az említett pápai végvár katonái, akik az ágostai és helvét hitvallást követik, fogságban lévő prédikátoraik kiszabadítása, valamint egyúttal azon szabadságaik védelme ügyében, amelyek az említett hitvallásuknak királyi diplománk erejénél fogva történő gyakorlására vonatkoznak, ismételten a legalázatosabb könyörgéssel és kérelemmel fordultak Felségünkhöz; mi pedig egyrészt erre való tekintettel, másrészt kegyesen és jóindulattal figyelembe véve azt a kiváló hűséget, hűséges és állhatatos szolgálatot, amelyet ők előbb említett Magyar Királyságunk szent koronája, majd felséges Ausztriai Házunk, következésképpen pedig Felségünk iránt, a helyek és idők változásai, valamint az alkalmak követelményei szerint tanúsítottak és teljesítettek; különösen pedig azt, hogy a keresztény név természetes ellenségei, a törökök ellen vitézül harcolva, a legnagyobb buzgósággal és az őket megillető készséggel szolgáltak és áldozatokat hoztak, és ígéretet tesznek arra, hogy a jövőben is hasonló buzgósággal, készséggel, hűséggel és állhatatossággal fognak szolgálni: őket kegyes királyi oltalmunkba fogadtuk.
Mégpedig oly módon, hogy az általuk igényelt vallásszabadságról (praetensa religionis libertas) is gondoskodván, akár az ágostai, akár a helvét hitvalláshoz tartozzanak, ezentúl senki által ne lehessen őket vallásuk megváltoztatására kényszeríteni vagy kötelezni;
és az említett végvári katonáinkat változatlanul megtartott hitvallásuk miatt mi sem fogjuk kisebb jóindulattal kezelni, hanem ellenkezőleg: mindabban, amit jelen kegyes levelünk tartalmaz, a legkegyesebb oltalmunkban kell részesülniük; és azt sem engedjük meg, hogy mások lelkiismeretükön erőszakot tegyenek. Mindezek ekként elrendeltetvén nem kételkedünk abban, hogy miként mindeddig, úgy ezután is mindenkor állhatatosan megmaradnak a Felségünk iránt tartozó hűségben és odaadásban. Ezért mindnyájatoknak és egyenként is, jelen levelünk rendjében tudomásotokra hozva mindezeket, kegyesen meghagyjuk és megparancsoljuk, hogy az előbb említett pápai végvári katonáinkat, ami az általunk már említett vallásuk ügyében, a fentebb kifejtett módon biztosított kegyes oltalmunkat illeti, bármely erőszakos és törvénytelen támadóval, háborgatóval és károkozóval szemben, valahányszor benneteket vagy közületek bárkit erre felszólítanak, oltalmazni, védelmezni és megvédeni kötelesek legyetek, azon királyi hatalmunknál fogva, amelyet jelen levelünkkel ebben az ügyben teljes mértékben megadunk és rátok ruházunk.
Másként tehát ne cselekedjetek. Jelen levelünket pedig annak elolvasása és bemutatása után a bemutatónak adjátok vissza.
Kelt Ausztria-beli Bécs városunkban, az Úr 1675. esztendejében, január hónap tizenharmadik napján, római királyságunk tizenhetedik, magyarországi és egyéb királyságaink huszadik, csehországi királyságunk tizenkilencedik esztendejében.
Lipót
Pálffy Tamás
Orbán István”

Ennek nemesmásolata került elhelyezésre a Protestáns Tábori Püspöki Hivatalban a havi lelkésztestületi állománygyűlés keretében.

A nemesmásolat (copia authentica, transsumptum) olyan hitelesített oklevélmásolat, amelyet egy eredeti okiratról készítenek úgy, hogy a másolatnak bizonyító, jogi hitelt biztosítanak. Ez tehát nem egyszerű kéziratos másolat, a lényegi különbség az, hogy a nemesmásolat készítője vagy kibocsátója valamilyen hitelesítési eljárással igazolja, hogy a szöveg az eredeti oklevél tartalmát hűen adja vissza.

Ezen az állománygyűlésen mutatta be a protestáns tábori püspök Major András tartalékos hadnagyot, aki református lelkipásztor, s vezénylése alatt a Ludovika Akadémián végzi a tanintézeti lelkipásztori szolgálatokat.

lss