Rendszerüzenet
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ a GDPR rendelet szabályainak megfelelően, mely fájlok a látogató számítógépén tárolódnak.

Ludovika akadémiai istentisztelet szeptember hónapban

Minden hónap első vasárnapján istentiszteleti alkalmat tart a Ludovika Akadémián a HM Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálat. A szeptemberi alkalmon Dudás Ferenc őrnagy, Hódmezővásárhelyen szolgáló református helyőrségi lelkész szolgált.


Az istentisztelet keresztelővel kezdődött, ahol két katonagyermek részesedett a sákramentumban. Dudás őrnagy a Mt 28,18-20-ban megfogalmazott missziói parancs alapján hirdette Isten igéjét, mely szerint Jézus mondja „nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.


Keresztelési igehirdetésében felhívta arra a figyelmet, hogy a gyermek ajándék Istentől, s ahogy mindent a tanulás alapján sajátítunk el az életben, így fontos a szülői példamutatás, hiszen a gyermek a szülőktől ismeri meg Istent.


A közös éneklés után a hókezdő istentisztelet igei üzenete Márk evangéliuma 7. részének 31-37. versei alapján hangzott el, a süketnéma meggyógyításának története alapján. Prédikációjában Dudás őrnagy arról beszélt, hogy Jézus félrevonja a süketnémát, a görög eredeti szöveg alapján a nehéz beszédűt, dadogóst. Nem beszélteti, hanem helyette szólal meg, nem üres fecsegés ölt itt testet, hanem hatékony kommunikáció, szeretetteljes környezetben.


Bár eleve akadályozva lenne az illető a kommunikációban, Jézus megszünteti a kommunikációs gátat, és valódi kapcsolódást hoz létre Isten és ember között. Mindannyiunknak vannak az életében hiányosságok, „fogyatékosságok” – azonban az Isten Fiával való kapcsolat képes ezt úgy felszámolni, hogy helyreállítja az ember kapcsolódását a másikhoz, a világhoz, a teremtő és fenntartó Istenhez.