Alkalmas és alkalmatlan helyen és időben

A katonai lelkipásztori szolgálat egyik sajátossága, hogy ritkán választhatja meg a maga „ideális” helyét és idejét. Az evangélium üzenete nem csupán a templom csendjében hangzik fel, hanem olykor gyakorlótéren, feladatban, missziós területen, esteleg egy kórházi ágy mellett, vagy akár egy hosszú menetelés közben is. Ami emberi szemmel alkalmatlan helynek tűnik, az Isten számára gyakran a megszólítás különleges tere.
A tábori lelkész szolgálata nem egy helyhez kötött feladat, hanem sokkal inkább egzisztenciális jelenlét: ott lenni az ember mellett ott, ahol a lét kérdései a legélesebben mutatkoznak meg. Ebben az összefüggésben az egzisztenciális jelenlét azt jelenti, hogy a lelkipásztor nem csupán valamiféle vallási szakemberként, vagy „kettős jogállásúként” – katonatisztként és felszentelt lelkipásztorként - van jelen a katonák között, hanem „Isten embereként” fordul a másik ember felé annak legmélyebb kérdéseiben. „Aki titeket hallgat, engem hallgat” (Lk 10,16) - mondja Jézus a tanítványoknak. A katonai lelkész jelenléte nem elsősorban a kész válaszokról, hanem a meghallgatásról, az együtt hordozott terhekről és annak közvetítéséről szól, arról, hogy a katona nincs egyedül a félelmeivel, veszteségeivel vagy döntéseinek súlyával. A harctér, a gyakorlótér vagy akár a laktanya hétköznapi világa olyan egzisztenciális térré válhat, ahol az élet, a halál, a felelősség, a bűn, a reménység és az értelem kérdései váratlan erővel törnek felszínre. A lelkipásztor feladata nem pusztán a törvényben meghatározott szabad vallásgyakorlás biztosítása, hanem Krisztus jelenlétének hordozása abban a konkrét élethelyzetben, ahol az ember saját végességével és önmagával szembesül.


Mint minden ember életében, így a katona életében is vannak pillanatok, amikor a veszteség, a félelem, a felelősség vagy a döntések terhe váratlanul nyitja meg a lelket a mélyebb kérdések felé. Ilyenkor a lelkipásztor „útitárs”, aki meghallgat, bátorít, vigasztal és Isten Igéjére mutat. Az „alkalmatlan idő” sokszor éppen az a pillanat, amikor az ember leginkább rászorul arra, hogy valaki jelen legyen mellette.
A katonák közötti szolgálat ezért a jelenlét szolgálata is: Krisztus jelenlétének hordozása a laktanya hétköznapjaiban és a rendkívüli helyzetekben egyaránt. Mert az Ige nem csupán alkalmas időben szól, hanem ott is, ahol az ember a lét határán állva keresi a reménység és az értelem forrását. Ily módon válik valóra Pál apostol buzdítása: „Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmas és alkalmatlan időben, ints, fedj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással” (2Tim 4,2).

lss