"Ne féljetek!"

Milyen könnyen kezdjük a félelem barázdáit a szívünkbe vájni. De vajon miért van ez? Nem azért, mert minden oldalról beszorítanak a félelmet keltő dolgok? Naponként zúdulnak ránk az olyan kérdések, vagy mondatok: hallottad, ő is milyen beteg? Egyik napról a másikra elvesztette a munkáját, felborult a családi egyensúlya, kikészült, nem bírta a feszültséget, kiborult, tönkrement, feladta. Beleőrült a bezártságba, az egyedüllétbe. És talán mindenközben érezzük, hogy rohamosan ott liheg a nyakunkban az a mondat: te leszel a következő! Ez persze a félelem újabb kérdéseit generálja az emberbe: akkor mit tegyek? Van még esély számomra? Tartogat még valami jót számomra Isten? Ilyen erőtlen lennék? Ennyit érne a hitem? Alapigénkben egyszerű, világos a felszólítás: Ne féljetek! Na, jó, de miért ne féljünk? Hát ki nem fél?
Aztán Isten tovább megy az igében: nincsen itt, mert feltámadt! Azaz rögtön hozzáteszi az angyal is, hogy miért nem kell félni. És ezzel világossá teszi, a húsvéti evangélium azt jelenti, hogy Istennek idáig is elér a szeretete, hogy a mélységeknek mélységében is, valami különös, megmagyarázhatatlan, de mégis valóságos módon felbuzog az élet. Mert Jézus Krisztus élet. Mindannyiunknak! Akár hogyan értékeljük az életünket. Akkor is, ha sikeres embernek ítélem magam, vagy ítélnek mások, és akkor is, ha kudarcok terhe alatt roskadozom. Akkor is, ha ehhez a belső örömhöz, belső élet-békességhez mosoly és vidámság is társul a mindennapokban, de akkor is, ha könnyes a szemem, mert veszteségeket élek meg éppen.


Vajon keresztre ment volna Jézus, ha nem érdekelné Őt a mi életünk, vajon feltámadt volna, ha nem lenne fontos Neki, hogy mi van velünk? Húsvét azt jelenti, hogy Jézus nem halott, Jézus nem ment tönkre, nem feledkezett el rólunk, nem tart feleslegesnek, hanem velük van és marad is. Ö az, aki az erőt és az életet adja, holnap is, holnapután is, meg az örökkévalóságban is.
Én hiszem, hogy Jézus az élet bátorságát a szívünkbe tudja írni, akkor, amikor úgy érezzük nincs esély, amikor úgy véljük lehetetlen a helyzet, akkor, amikor azt mondjuk nincs visszaút. Bátorságot ad, ha már úgy érezzük, nem megy tovább, és kész bátorságot adni, ha félelem fog el.
Azonban ennek van egy feltétele. Ahogyan egy másik evangélium mondja: nem a holtak között kell keresni az élőt! Nagy nyomorúsága az életünknek, hogy mi holt dolgokkal akarjuk megoldani azt, amit csak az ÉLŐ-vel lehet. Halott vallásokban, ideológiákban keressük a félelem ellenszerét. Nem akarjuk megvallani a bűneinket, amik a halál felé húznak, és ha nincs megoldva, végleg a halálba visznek.
Mikor vesszük észre, hogy Jézus nincs a sírban, mert feltámadt, mikor vesszük észre, hogy megszólítható, hogy hív: jöjj és kövess engem? Mikor tudatosul bennünk, hogy a Jézusban élőt semmi nem tudja elszakítani az Ő szeretetétől, amellyel hozzánk jött, amellyel megváltott, és amellyel küzd az életünkért. Mikor vesszük észre, hogy aki hisz Őbenne, ha meghal is él? De jó lenne, ha ezen a Húsvéton minél többen találkoznátok, találkoznánk az élő Jézussal, Aki feltámadt a halottak közül. Mert az élő Jézus és az ember találkozásából megújult élet fakad, melynek nyomán mások is találkozni akarnak Vele, melynek nyomán oszlik a sötétség, megbocsáttatnak a bűnök, múlik a félelem a fájdalom, hullanak a megkötözöttségek, gyógyulnak a lelki sebek. Ez az, ami megmarad, holnap is, ez az, ami megmarad örökké.
Ne féljetek! Nincsen itt, mert feltámadt!, -mondja az ige. Észrevesszük, hogy mi ezért a szóért viszont mindig azt mondhatjuk: Itt van, mert feltámadt! Mondjuk ezt, amikor megkísértenek a régi és az újonnan feltörő bűnök. Itt van, mert feltámadt! Mondjuk ezt, amikor elindulunk reggel. Itt van, mert feltámadt. Mondjuk ezt, amikor a temetőben egy drága sírhalom fölött megállunk Itt van, mert feltámadt. Mondjuk ezt, amikor a szerettunk válságban van. Mondjuk el újra boldogan: itt van, mert feltámadt. Bárki bármit mond, mi akkor is csak azt mondjuk: itt van, mert feltámadt! Ez, a Húsvét döntő, és legnagyobb ajándéka.