120 éve született az ellenállás teológusa
Bonhoeffer 1906. február 4-én született a németországi (ma Lengyelország) Breslauban (Wrocław, Boroszló) egy nyolcgyermekes nagycsaládban, ikertestvérével, Sabine Bonhoeffer-rel a család hatodik és hetedik gyermekeként. Édesapja, Karl Bonhoeffer elismert és nagy hírnévnek örvendő pszichiáter és neurológus volt, akit Sigmund Freuddal szembeni kritikájáról ismertek, édesanyja, Paula Bonhoeffer tanárnő, Karl von Hase protestáns teológus és egyháztörténész, valamint Stanislaus von Kalckreuth festő unokája.
Dietrich 1923-ban kezdte meg teológiai tanulmányait Tübingenben, a stúdiumot Berlinben és New Yorkban folytatta. 1927. december 17-én teológiai doktorátust szerzett a berlini Humboldt Egyetemen, summa cum laude minősítéssel, a Sanctorum communio (A szentek közössége) témában. Segédlelkészi idejét Barcelonában töltötte. A habilitációs dolgozatát Akt und Sein (Cselekedet és lét) címmel védte meg.
Amerikai tanulmányai alatt megismerkedett az afroamerikai teológiával, és érzékennyé vált az Egyesült Államokban élő faji és etnikai kisebbségek által tapasztalt társadalmi igazságtalanságokra. Az eredetileg nacionalista Bonhoeffer megváltoztatta nézeteit, s miután látta a Nyugaton a helyzet változatlan (All Quiet on the Western Front, 1930) című filmet, amely a háború borzalmait mutatja be, mélyen pacifista meggyőződésű lett, ráadásul bátyja, Walter Bonhoeffer az I. világháborúban esett el, amikor Dietrich 12 éves volt.
Miután 1931-ben visszatért Németországba, Bonhoeffer a Berlini Egyetem szisztematikus teológiájának előadója lett. Az ökumenizmus elkötelezett híveként a World Alliance for Promoting International Friendship through the Churches (az Egyházak Világtanácsa elődszervezete) kinevezte három európai ifjúsági titkárának egyikévé. Ekkoriban személyes megtérésen ment keresztül, a korábban a kereszténység intellektuális oldalához vonzódó teológusból elkötelezett, személyes hittel rendelkező emberré vált, akinek eltökélt szándéka volt, hogy szó szerint megvalósítsa Krisztus evangéliumokban kinyilatkoztatott tanításait.
Bonhoeffer ígéretes tudományos és egyházi karrierjét a nácik 1933. január 30-i hatalomra kerülése törte ketté. A rezsim elszánt ellenzője volt annak első napjaitól kezdve, két nappal Hitler kancellári beiktatása után Bonhoeffer rádióbeszédében támadta Hitlert, és figyelmeztette Németországot, hogy ne lépjen a Führer bálványimádó kultuszába, akiről azt állította, hogy könnyen verführernek (félrevezetőnek, csábítónak) bizonyulhat.
1932 novemberében választásokat tartottak a német Landeskirche (protestáns nemzeti egyház) egyházi tisztviselői helyeiért. Ez a választást már nyílt küzdelem volt a nácipárti Deutsche Christen (német keresztény) mozgalom és a Jézus evangéliumának tanításait követő fiatal reformtörekvők között. 1933 júliusában Hitler - alkotmányellenesen - új egyházi választásokat írt ki, a kulcsfontosságú egyházi pozíciók túlnyomó többsége a Deutsche Christenhez került.
Már a nürnbergi törvények kihirdetése előtt a Deutsche Christen követelte a zsidó származású lelkészek hivataltól való megfosztását, majd a zsidó származású egyháztagok keresztségének semmissé tételét, sőt, 1933 novemberében, egy húszezeres Deutsche Christian gyűlésen követelték a zsidó Ószövetség eltávolítását a Bibliából, amit sokan eretnekségnek tekintettek. Ez hozta létre Bekennende Kirche-t (Hitvalló Egyház), olyan kulcsfontosságú teológusokkal, mint Karl Barth, az I. világháborús tengerésztiszt, Martin Neimöller, Otto Dibelius, Heinrich Vogel és Bonhoeffer. A Hitvalló Egyház által 1934 májusában elfogadott Barmeni Nyilatkozat ragaszkodott ahhoz, hogy Krisztus, és nem a Führer az egyház feje, és minden ember egyenlőnek és egyformának teremtetett, akik egyformán részesülnek a krisztusi kegyelemben.
Bonhoeffer 1933-ban Londonba utazott, s két esztendeig volt a németajkúak lelkipásztora az angol fővárosban. Ez alatt az idő alatt ökumenikus egyházi kapcsolatok kiépítésén fáradozott. 1935-ben tért vissza hazájába, és elfogadta a felkérést, hogy Finkenwaldban a nemzetiszocialista ideológiát ellenző Hitvalló Egyház illegális igehirdetői szemináriumának vezetője legyen. 1938-ban a Gestapo kitiltotta Berlinből, majd 1940-ben már másodszor is betiltotta a szemináriumot, Bonhoeffert pedig eltiltotta a tanítástól, az igehirdetéstől és a publikálástól. Ő a tilalom ellenére is papírra vetette gondolatait: 1937-ben született meg A szentek közössége, 1938-ban pedig a Követés című munkája.
1938 februárjában kapcsolatba került a német ellenállás tagjaival, amikor sógora – Christine Bonhoeffer férje - Hans von Dohnányi bemutatta őt egy csoportnak, amely Hitler hatalmának megdöntésére törekedett az Abwehrnél, a német katonai hírszerző szolgálatnál. Egy rövid amerikai kitérő után – ahol amerikai barátai minden erővel marasztalták volna – visszatért Németországba. Hogy elkerülje a katonai szolgálatot – sógora azon „indoklására”, hogy széleskörű külkapcsolatai révén hasznos lehet a Birodalomnak – az Abwehrhez került hírszerzőként. Bonhoeffer feltehetően Dohnányi révén tudott a Hitler elleni 1943-as összeesküvésekről, aki aktívan részt vett a tervezésben.
Az Abwehr leple alatt Bonhoeffer futárként szolgált a német ellenállási mozgalom számára, hogy felfedje annak létezését és szándékait a nyugati szövetségesek előtt, abban a reményben, hogy elnyeri támogatásukat. Sógorával részt vettek olyan Abwehr-műveleteiben is, melyek segítettek német zsidókat Svájcba menteni. 1943. január 13-án Bonhoeffer eljegyezte Maria von Wedemeyert, a Finkenwalde szeminárium támogatójának, Ruth von Kleist Retzownak az unokáját. Ez idő alatt Bonhoeffer az Etika című könyvén dolgozott - az Etikát fő művének szánta - de 1943. április 5-én sógorával együtt letartóztatták és bebörtönözték, így műve befejezetlen maradt.
A flossenbürgi koncentrációs táborba került, ahol a foglyok és a börtönőrök között hirdette Krisztus evangéliumát, menyasszonyának írt személyes hangvételű leveleit kicsempészték, halála után ebből született meg a Börtönlevelek.
1945. április 4-én a Gestapo feltárta Wilhelm Canaris admirális, az Abwehr vezetőjének szerepét az összeesküvésben, és Hitler dühében elrendelte a többi Abwehr-tag kivégzését. Bonhoeffert éppen akkor vezették el, amikor befejezte utolsó vasárnapi istentiszteletét, és megkért egy angol foglyot, Payne Bestet, hogy értesítse menyasszonyát és családját. „Ez a vég – de számomra ez az élet kezdete!”
Az SS parancsnokának, Heinrich Himmlernek a személyes parancsára egy gyorsított bírósági tárgyalást követően 1945. április 9-én hajnalban a flossenbürgi koncentrációs táborban Bonhoeffert és társait – Wilhelm Canaris admirálist, Hans Oster vezérőrnagyot, Canaris helyettesét, Karl Sack tábornokot, katonai jogászt, Theodor Strünck ügyvédet, és Ludwig Gehre német ellenállót - megfosztották ruháitól, és meztelenül vezették a kivégzőudvarra, ahol felakasztották őket. Április 14-én Himmler elrendelte az összes tábor kiürítését, a flossenbürgi lágert az amerikai csapatok április 23-án szabadították fel. Bonhoeffer földi maradványainak sorsa ismeretlen, vagy a táboron kívül hamvaszthatták el több száz másik, nemrég kivégzett vagy halott rabbal együtt, vagy az amerikai csapatok temették el a temetetlen halottakkal valamelyik tömegsír egyikébe.
Dietrich Bonhoeffer az erőszakmentességet és az igazságot képviselte egy rendkívül erőszakos és igazságtalan világban. Teológiája nem elméleti teológia, hanem a gyakorlati életben megnyilvánuló, cselekvő hit, amely vállalja a felelősséget a történelem alakulásáért. Tud az ellenállásról, a totalitárius hatalommal való szembeszegülésről, még ha az a konspiráció útjára is visz. A hit számára nem magánügy, hanem „világi keresztyénség”, nem csak száraz elmélet, vagy kiüresedett rítus, hanem élő dolog, melynek fontos a megélése a világban, a hétköznapokban, a felebarát szolgálatában. Bonhoeffer példája a mai napig útmutatás a keresztények számára az igazságtalansággal szembeni kiállásban.
lss