Előre nézz

„Szemed előre tekintsen, és egyenesen magad elé nézz! Ügyelj, hogy merre tart a lábad, akkor minden utad biztos lesz. Ne térj le se jobbra, se balra, tartsd távol lábadat a rossztól!” (Példabeszédek 4,25-27)

Valamiért azt tanultam a hosszú, hétvégi futóedzéseim alatt, és úgy általában az életben, hogy ne nézzek hátra. Nyilván, ha az ember téli sötétben, fejlámpával a fején szaladgál valahol, készülve a Nagy Megmérettetésre (értsd: verseny), célszerű inkább előre figyelni: részint, hogy hasra ne vágódjam; részint, hogy tartsam az előírt pulzust és ügyeljek a tempóra.

Aki gyakran hátratekint: elesik, elkésik, lemarad, ráadásul a Mester olyat is mondott, hogy a vissza-visszanézegető tanítvány nem alkalmas az Isten országára. Valóban, a cél előttünk van és nem mögöttünk, ha pedig már arra predestinált a Rendező, hogy ezt a versenyt fussuk, érdemes hallgatni az Ő szavára.

Az év utolsó napjaira azt mondjuk, hogy ez a számvetés ideje. Valóban, az embernek nem árt összegeznie az eredményeket, örömöket, bánatokat egyaránt, megnézni, mi az, amit elmulasztott, vagy éppen hálával tekinteni arra, amit elért. Természetesen jó tudni, hol tartunk és merre halad az életünk, azt azonban soha nem értettem, miért kell ehhez megvárni az év végét. Talán az év végi leltár, munkahelyi leállás, hosszabb iskolai szünet adja ennek apropóját, ugyanakkor azzal is tisztában kell lennünk, hogy az életet meghatározó fordulópontok nincsenek naptári esztendőhöz kötve. Egy fontos vizsga, egy hőn áhított szakmai előrejutás, egy kulcsfontosságú találkozás, egy örömteli esemény vagy a szívünket szorongató veszteség bármikor átírhatja az életünket, ez pedig ott és akkor kényszerít bennünket átgondolásra, mérlegkészítésre.

Ha keresztyén szemmel nézem életem döntő változásait, minduntalan rá kell döbbennem, hogy mindazt, amim van, ajándékba kaptam, amiért sikerült megdolgoznom, elérnem, ahhoz az erőt, a bátorságot, a lehetőséget „odafentről” adták. Nem enyém az érdem, legyen szó bölcs belátásról vagy konok haladásról, a megbocsájtás, a helyén mondott szó, a beszédes hallgatás nem a jobbik énem, hanem a Jó Pásztor műve.

Ha rajtam múlna, éppen azt tenném minduntalan, amire a Példabeszédek szerzője hívja fel a figyelmet: hátra-hátranézegetnék, jobbra és balra térnék, keresve az ösvényt, az egyenest, hogy aztán jó nagyokat vágódva, előbb dühösen, majd beletörődve a sebeimbe csak addig jutnék, hogy „legközelebb majd jobban igyekszem”.

Így hát előre nézek, sőt, fölfelé: Arra, Aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz, Aki karácsonykor testté lett, Nagypénteken véres szenvedővé, hogy aztán húsvét üres sírjában a legfontosabb fordulópontot, az igazi győzelmet láttassa meg az Őt halottak között kereső tanítványaival - még velem is.   

Az élet Nagy Megmérettetésében, de a kisebb-nagyobb versenyeken is a kegyelem tartott meg. Az az örömöm és reményem, hogy Ő visz el egészen a célig, minden bukdácsolásom, bűnöm ellenére Ő ajándékoz meg értelmes földi léttel, és az igazi, hervadhatatlan koszorúval: az örök élettel.