Adventi gondolatok…

Szabó Ferenc alezredes, evangélikus lelkész, a HM Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálat hivatalvezetőjének gondolatai advent második vasárnapján.

"Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból. A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel" (1Kor.13,1-4).

Small is beautiful, vagyis a kicsi szép. Ernst Schumacher közgazdásznak a 80-as években született gondolata, karácsonyra is érvényes. Azért áll hozzánk olyan közel, azért szeretjük a karácsonyt, mert olyan nagyon emberi a történet: megszületik egy kis gyermek, és benne összesűrűsödik az emberiség minden álma, reménye, várakozása. Eljön hozzánk Isten, úgy, ahogyan Ady Endre is megtapasztalta: nem tüzes nappalon, nem harsonaszóval, hanem jött néma, igaz öleléssel.
Romano Guardini bíboros, azt írja egyik karácsonyi elmélkedésében: „A nagy dolgok csendben történnek. Nem külső események zajában és hivalkodásában, hanem a belső látás tisztaságában: amikor a szeretet megérinti a szívet és tettre szólítja a lélek szabadságát. Az emberi élet nagy tettei közül egy sem fakad pusztán csak gondolkodásból; sokkal inkább a szívből és a szív szeretetéből.”
Megérteni nem tudjuk a karácsony titkát, mert az, az értelem számára megmagyarázhatatlan. A karácsony a szívet szólítja és megérezteti velünk Isten titkát: végtelen szeretetét. Isten csendben jött el, egy gyermekben testet öltve, éjszaka sötétjében, az akkori világ egyik félreeső sarkában, egy vidéki kisváros egyik közönséges istállójában. A karácsony Isten néma, igaz ölelése, amellyel magához öleli a világot, az embert, a családokat, mindegyikünket.
Pál apostol egy csodálatos himnuszt írt a Korinthusi gyülekezetnek, úgy ismeri minden keresztény, hogy Szeretet himnusza, hallgassuk meg e himnusz karácsonyi változatát:
„Ha a házamat fenyőágakkal, gyertyákkal, égőkkel és csilingelő harangocskákkal díszítem is fel, de a családomra nincs időm, nem vagyok egyéb, mint díszlettervező. Ha a konyhában fáradozom, karácsonyi süteményeket sütök kilószámra, ízletes ételeket főzök, és a karácsonyi vacsorához csodálatosan megterített asztalt terítek, de a családomra nincs időm, nem vagyok egyéb, mint szakácsnő. Ha a szegénykonyhában segédkezzem, az öregek otthonában karácsonyi ünnepséget szervezek, és minden vagyonomat segélyként elajándékozom, de a családom felé nincs bennem szeretet, mindez semmit nem használ nekem.
A szeretet félbeszakítja a sütést, hogy a gyermekét megölelje. A szeretet hagyja a takarítást és a lakásdíszítést, és megöleli a házastársát. A szeretet barátságos az idő szűke ellenére is. A szeretet nem irigyel másokat otthonukért, amiben jól kiválasztott karácsonyi porcelán és odaillő asztalterítő van. A szeretet nem kiált rá a gyerekekre, hogy menjenek már az útból, hanem hálás érte, hogy vannak, és útban tudnak lenni. A szeretet nem csak azoknak ad, akiktől kap is valamit, hanem örömmel ajándékozza meg épp azokat, akik ezt nem tudják viszonozni. A szeretet mindent elvisel, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik. A videojátékok tönkre mennek, a gyöngysorok elvesznek, a számítógépek elavulnak. De a szeretet ajándéka megmarad.”

Ahogyan a három öregről szóló történetben is hallhatjuk:
Egy asszony kilépett a házából, és látta, hogy három, hosszú, fehér szakállú öregember üldögél az udvaron. Először el akarta küldeni őket, de aztán megsajnálta az aggastyánokat. Bizonyára fáradtak, s jól esik nekik a hűs fák alatt pihenni. Odament hozzájuk és megszólította őket: – Nem hinném, hogy ismerlek benneteket, de éhesnek látszotok. Kérlek, gyertek be, szívesen megosztjuk veletek, amink van. – A ház ura itthon van? – kérdezték.
- Nem – válaszolta az asszony. Nincs itthon. A mezőn dolgozik, napnyugtakor tér haza.
- Akkor nem mehetünk be – felelték.
Amikor este a férj hazaért, az asszony elújságolta neki, mi történt.
- Menj, kérlek és mondd meg nekik, hogy már itthon vagyok. Az asszony kiment, és újra hívta az öregeket.
- Együtt nem mehetünk a házba – felelték.
- Miért nem? – kérdezte az asszony meglepetten.
Az első öreg bemutatta a társait, és maga is bemutatkozott:
- Az Ő neve, Jólét – mutatott egyik barátjára, majd a másikra mutatva azt mondta – Ő a Siker és én vagyok a Szeretet. Menj vissza a házba, és beszéld meg a férjeddel, melyikünket szeretnétek behívni.
Az asszony bement a házba és elmondta a férjének, amit az öreg üzent. A férj töprengett kicsit, meghányta-vetette ügyesbajos dolgaikat, majd így szólt:
- Ez nagyszerű, hívjuk be a Jólétet. Hadd jöjjön be és töltse meg a házunkat jóléttel.
A feleség nem értett egyet:
- Kedvesem, miért nem hívjuk be inkább a sikert?
A menyük eddig csak hallgatta őket, de most kedvesen megszólalt és így kérlelte férje szüleit:
- Nem lenne jobb a Szeretetet behívni? Az otthonunk megtelne szeretettel!
Elgondolkodtak a szülék, kedves jóindulatú menyükben eddig még soha nem csalódtak, egyszerre szóltak:
- Hallgassunk a menyünkre.
- Menj és hívd be a Szeretetet, hogy legyen a vendégünk! - kérte a férj az asszonyt.
Az asszony kiment és megkérdezte a három öreget:
- Melyikőtök a Szeretet? Kérlek, gyere be, és legyél a vendégünk.
Szeretet felállt, és elindult a ház felé. A másik kettő is felállt és követték a társukat. Az asszony meglepődve kérdezte Jólétet és Sikert:
- Én csak Szeretetet hívtam, ti miért jöttök?
Az öregek egyszerre válaszoltak:
- Ha Jólétet vagy Sikert hívtad volna be, a másik kettőnek kint kellett volna maradnia. De te a Szeretetet hívtad. Tudnod kell, ahova ő megy, oda mi is vele tartunk. Ahol Szeretet van, ott megtalálható a Jólét és a Siker is!

Talán most úgy érezzük, hogy tele van a szívünk, és tele lesz az ünnepek alkalmával a házunk vendéggel. Milyen sok vendégünk is van! Vannak olyan vendégeink, akiket szeretünk, a nevük, ifjúság, szépség, egészség, öröm, és vannak olyan vendégeink, akiket nem hívtunk, de jöttek, és úgy hívják őket, hogy, bánat, betegség, fájdalom! Itt vannak, velük élünk, velük osztjuk meg ünnep és hétköznapjainkat. Sok vendégünk van, s úgy lefoglalnak, hogy alig-alig marad idő a legfontosabb karácsonyi vendég, az Úrjézus számára.
Kívánom, hogy az idei karácsonyon legyen elég időnk és türelmünk egymásra, a családunkra, valamint a legfontosabb vendég befogadására, s Guardini bíborossal együtt tudjuk mi is kimondani: „A nagy dolgok csendben történnek. Az emberi élet nagy tettei közül egy sem fakad pusztán csak gondolkodásból; sokkal inkább a szívből és a szív szeretetéből.”