Lelkésztovábbképzés – tábori lelkész vezetésével – a Szabolcs-Beregi Református Egyházmegyében

A református lelkészek – a 12 szemeszteres hittudományi egyetemi képzést követően is – kötelesek éves szakmai továbbképzéseket részt venni, hiszen egyfelől, a „jó pap holtig tanul”, másfelől erre szabályrendelet kötelezi őket.

Tábori lelkészeink nem csak a katonai lelkigondozás képviselői, hiszen alapjában mindannyian felszentelt lelkipásztorok, s jópáran a teológiai egyetemi diploma mellett képzett hittudományi, és egyéb, más területek szakemberei. Szolgálataik során sok esetben jóval sűrűbben, töményebben találkoznak szélsőséges lélektani helyzetekkel, mint civil kollégáik, szolgatársaik. Sajtos Szilárd alezredes, kiemelt vezető tábori lelkész már régóta részt vesz a Tiszántúli Református Egyházkerület Lelkésztovábbképző Intézet munkájában. Hittudományi egyetemi végzettsége mellett, mint pedagógus, mentálhigiénés szakember, pár- és családterapeuta, illetve logoterápiás és egzisztenciaanalitikus tanácsadó szolgál a Kerület lelkipásztorai között a képzések során.

A mostani kétnapos – a Szabolcs-Beregi Református Egyházmegye esperesi székhelyére kihelyezett - képzés Illés-próféta történetéhez kapcsolódva az „Elég most már Uram!” (1Kir 19,4) - A megfáradás és kifáradás teológiája, s az arra adható pásztori válaszok” címet kapta. A tanegységleírás a következő kérdéseket vetette fel:

„Voltál már olyan élethelyzetben, amikor azt gondoltad, hogy nem bírod tovább? És mégis menned kellett szószékre, esketni, temetni… Oda, az emberek közé, a rábízatottak közé. És neked kellett vigasztalni, aki magad is vigaszra vágytál, és te osztottál tanácsokat, aki magad is eltévedtél, és örülnöd kellett, ismét mondom, örülnöd, amikor nem volt hozzá kedved…

Van ilyen? Vagy tagadjuk? Vajon szabad ezt? Elfáradhat, megfáradhat a pásztor? Vagy neki nem lehet, nem szabad? És ha elfáradt, akkor vajon mi van? Van tovább? Előre vagy hátra, lefele vagy felfele tekinthet?

A kurzus során körbejárjuk a pásztori, prófétai, tanítványi elfáradásokról és megfáradásokról szóló történeteket, a szabadulásokat és destruktív megoldásokat. A teológia, pszichológia és filozófia szemüvegén keresztül számba veszünk olyan lélektani helyzeteket, mint krízis, trauma, burn out, félelem és szorongás, depresszió, olyan destruktív kiútkereséseket, mint alkoholizmus és suiciditás, olyan jelenségeket, mint közöny, unalom, értelmetlenség-érzés, s olyan megoldásokat, mint elfogadás, asszertivitás ás önmeghaladás. Mindezt önmagunk tesszük, bibliai történetek mentén haladva a saját – gyülekezeti és intézményi - lelkipásztori élményeinkkel, történeteinkkel együtt dolgozva.”