Tábori lelkész is együtt ünnepelt a debreceni Dóczy refiseivel
Idén ünnepeli az újraindítás 25. évfordulóját a Debreceni Református Kollégium Dózy Gimnáziuma. A debreceni refisek régóta kapcsolatban vannak a HM Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálattal.
Az 1538-ban alapított Debreceni Református Kollégium csak fiúkkal foglalkozott, így korán felmerült a református leányok nevelésének igénye is. Az alapfokú debreceni leányoktatás első írásos nyomai a 17. század végétől ismertek. A leányoktatás pontos követelményét elsőként Budai Ézsaiás professzor dolgozta ki 1806-ban. Egy magasabb szintű debreceni leányiskola indításának ötletét először Márton József, a bécsi egyetem magyar nyelv- és irodalomtanára vetette fel 1824-es debreceni látogatásakor. A város és az egyház vezetőinek tetszett az ötlete és felkarolták azt, így a Leánynevelő Intézet 1838 őszén megnyithatta kapuit. Az intézet képzési rendszere Dóczy Gedeon igazgatása alatt teljesedett ki, aki 1874 és 1908 között volt az intézet igazgatója. Az iskola nyolcosztályossá fejlesztését még 1872-ben elhatározták, ez meg is valósult 1874-ben, így az oktatás négy elemi osztályra és négyévfolyamos felsőbb képzésre épült. Az 1899–1900-as tanévtől tanítóképző tagozat is működött az intézetben. Dóczy Gedeon nyugalomba vonulása után, 1908-ban a felsőbb leányiskola és a tanítóképző intézet szervezetileg külön intézménnyé vált. A következő évtizedekben a Leánynevelő Intézet nagy változásokon esett át, épületének jelentős bővítésével 1911-ben internátusa 160 diák befogadására lett alkalmas, így ettől kezdve egyre nagyobb számban vett fel vidéki leánytanulókat. 1913–1917 között a négy elemi osztályra épülő hat évfolyamos felsőbb leányiskola nyolc évfolyamos leánygimnáziummá alakult, s így először 1917-ben érettségizhettek az intézet diákjai.
A 20. század eleji fejlődés a meglevő épületben már az 1910-es években zsúfoltságot eredményezett, ezért a fenntartó már 1914-ben elkészítette egy új épület terveit a debreceni Kossuth utcán, s az intézet az 1929–1930-as tanévben vette használatba az új épületet, benne a két középfokú tagintézmény: a leánygimnázium és a tanítóképző kapott helyet. Az intézmény már az 1920-as évektől kezdte bevezetni az iskolai egyenruhát, és az 1930-as évekre gyakorlatilag már szinte minden használható ruhadarabot pontosan előírt az iskolai házirend. A sötétkék télikabát és az iskola jelvényével ellátott ugyancsak sötétkék svájcisapka mellett ünnepnapokon fekete cipőt és fekete harisnyát, munkanapokon fekete vagy barna cipőt, illetve fekete, barna vagy szürke harisnyát kellett viselniük, s elkülönítették a diszegyenruhát, a munkakötényt, és a meleg napokon vagy kiránduláson viselt „honi pettyest”.
Az első világháború és a román megszállás idején járványok és közlekedési nehézségek miatt akadozott az intézet munkája. Az intézet menekült erdélyi növendéket is befogadott, s az egész tanéven át vállalta az ideiglenesen Debrecenbe költözött Sepsiszentgyörgyi Állami Tanítóintézet elhelyezését is. A második világháború során –1944–1945-ös tanévben - az épületet a német katonaság szállta meg, ekkor pusztult el az intézet könyvtárának nagy része és a szertárak felszereltsége.
A háború után – mint oly sok nagy múltú iskola - a kommunista egyházüldözésnek esett áldozatul a Dóczy is. Az állam és a református egyház közötti 1948-as egyezmény értelmében az államosítások után a reformátusok négy gimnáziumot (Debrecen, Budapest, Sárospatak és Pápa) tarthattak meg. Az egyezmény szellemében a Dóczi elemi iskoláját államosították, polgári iskolája beleolvadt az akkor alakuló általános iskolába, tanítóképzője 1948 őszén nem indított első osztályokat, így 1951-re megszűnt. Az életben maradt egyetlen tagozatát, a Leánygimnáziumot pedig szervezetileg betagolták a Református Kollégium intézményei sorába. A Dóczi működése így folyt tovább az 1952-es végleges felszámolásig. Abban az évben ugyanis az egyház vezetése a diktatúrával együttműködni kész személyre cserélődött Péter János püspök személyében. A püspök – bár erre az 1948-as egyezmény nem kényszerítette – lemondott az intézmény további működtetéséről, így 1952. július 3-án az épület állami kézbe került. A tanárok közül néhányan nyugalomba vonultak, másokat átvett az állami oktatás, míg tizenhárom tanár a Gimnáziumban folytatta tevékenységét. A dóczis diákok egy része az ekkor koedukált intézménnyé alakuló Debreceni Református Gimnáziumban folytathatta tanulmányait.
Miután az 1991. évi XXXII. törvény lehetővé tette az egykori egyházi ingatlanok oktatási célú visszaigénylését, a Dóczi Gimnázium Kossuth utcai épülete 1995-ben telekkönyvileg visszakerült a református egyház tulajdonába. 1996-ban indult el a Gimnázium 6 osztályos tagozata, amely 2000-ben – az épület felújítása után – az egykori Dóczi Leánynevelő Intézet Kossuth utcai épületébe költözött, 2002 szeptemberétől pedig a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma néven a Kollégium önálló tagintézménye lett. Jelenleg a diákjainak létszáma közel ötszáz tanuló.
A háború után – mint oly sok nagy múltú iskola - a kommunista egyházüldözésnek esett áldozatul a Dóczy is. Az állam és a református egyház közötti 1948-as egyezmény értelmében az államosítások után a reformátusok négy gimnáziumot (Debrecen, Budapest, Sárospatak és Pápa) tarthattak meg. Az egyezmény szellemében a Dóczi elemi iskoláját államosították, polgári iskolája beleolvadt az akkor alakuló általános iskolába, tanítóképzője 1948 őszén nem indított első osztályokat, így 1951-re megszűnt. Az életben maradt egyetlen tagozatát, a Leánygimnáziumot pedig szervezetileg betagolták a Református Kollégium intézményei sorába. A Dóczi működése így folyt tovább az 1952-es végleges felszámolásig. Abban az évben ugyanis az egyház vezetése a diktatúrával együttműködni kész személyre cserélődött Péter János püspök személyében. A püspök – bár erre az 1948-as egyezmény nem kényszerítette – lemondott az intézmény további működtetéséről, így 1952. július 3-án az épület állami kézbe került. A tanárok közül néhányan nyugalomba vonultak, másokat átvett az állami oktatás, míg tizenhárom tanár a Gimnáziumban folytatta tevékenységét. A dóczis diákok egy része az ekkor koedukált intézménnyé alakuló Debreceni Református Gimnáziumban folytathatta tanulmányait.
Miután az 1991. évi XXXII. törvény lehetővé tette az egykori egyházi ingatlanok oktatási célú visszaigénylését, a Dóczi Gimnázium Kossuth utcai épülete 1995-ben telekkönyvileg visszakerült a református egyház tulajdonába. 1996-ban indult el a Gimnázium 6 osztályos tagozata, amely 2000-ben – az épület felújítása után – az egykori Dóczi Leánynevelő Intézet Kossuth utcai épületébe költözött, 2002 szeptemberétől pedig a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma néven a Kollégium önálló tagintézménye lett. Jelenleg a diákjainak létszáma közel ötszáz tanuló.
A Kollégium idén a 488. tanévét kezdte meg, a Dóczy a 188-at, s az újjászervezés után a 25-et. Az iskola jelmondata: „nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené” (Róma 9,16). A Dóczy falai között – a teljesség igénye nélkül – olyan tanulók fordultak meg, mint Szabó Magda Kossuth-díjas írónő; Zsindelyné Tüdős Klára, Zsindely Ferenc miniszter felesége, a magyaros motívumokat alkalmazó Magyar Királyi Operaház kosztümtervezője, divattervező, írónő, rádió-előadó, az első magyar nő, aki filmet rendezett, az Országos Református Nőszövetség elnöke, az Új Magyar Asszony című lap alapítója; Feleki Sári, Kiss Irén, Bordy Bella színésznők; Törös Olga, Gyarmati Olga, Nagy Margit, Senánszky Petra bajnok sportolók, olimpikonok.
A fenntartó Tiszántúli Református Egyházkerület és a debreceni Lövészdandár 2012-ben – a tábori lelkész javaslatára – együttműködési megállapodást kötöttek. Ennek értelmében a kezdeti időszakban szakkör formájában honvédelmi ismereteket oktattak a két debreceni református gimnáziumban, majd az érettségi feltételeként megjelenő 50 órás „iskolai közösségi szolgálat” keretében a diákok évente több alkalommal hadisírgondozáson és rendhagyó történelemórán vehetnek részt a tábori lelkész vezetésével, melyet a debreceni Honvéd és Társadalom Baráti Kör leigazol számukra. Az elmúlt évtizedben már közel ezer debreceni refis fordult meg ezeken az alkalmakon.
A mostani ünnepi istentiszteleten az elmúlt huszonöt esztendőért adtak hálát. A megjelent diákság, tanári kar, a kistemplomi gyülekezet és a meghívott vendékek között Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke szolgált az 1Kor 3,10-11. alapján: „Az Istentől nekem adott kegyelem szerint, mint bölcs építőmester, alapot vetettem, de más épít rá. Vigyázzon azonban mindenki, hogyan épít rá. Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, aki Jézus Krisztus.”
A fenntartó Tiszántúli Református Egyházkerület és a debreceni Lövészdandár 2012-ben – a tábori lelkész javaslatára – együttműködési megállapodást kötöttek. Ennek értelmében a kezdeti időszakban szakkör formájában honvédelmi ismereteket oktattak a két debreceni református gimnáziumban, majd az érettségi feltételeként megjelenő 50 órás „iskolai közösségi szolgálat” keretében a diákok évente több alkalommal hadisírgondozáson és rendhagyó történelemórán vehetnek részt a tábori lelkész vezetésével, melyet a debreceni Honvéd és Társadalom Baráti Kör leigazol számukra. Az elmúlt évtizedben már közel ezer debreceni refis fordult meg ezeken az alkalmakon.
A mostani ünnepi istentiszteleten az elmúlt huszonöt esztendőért adtak hálát. A megjelent diákság, tanári kar, a kistemplomi gyülekezet és a meghívott vendékek között Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke szolgált az 1Kor 3,10-11. alapján: „Az Istentől nekem adott kegyelem szerint, mint bölcs építőmester, alapot vetettem, de más épít rá. Vigyázzon azonban mindenki, hogyan épít rá. Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, aki Jézus Krisztus.”